A csípőprotézis egy mesterséges ízület, melyet arra terveztek, hogy a természetes ízülettel megegyező funkciókat ellássa. Műtét után tudják beültetni.  A csípő az egyik legfontosabb testünket támogató ízület, melynek feladat, hogy összekapcsolja a combot és a medencét. A csípő ízület fontos szerepet tölt be az életünkben, részt vesz a mindennapi mozgásokban: séta, futás, lépcsőzés. Nagy nyomásnak van kitéve, el kell viselnie a felsőtestünk súlyát. Így főleg az életkor előrehaladtával veszélybe kerülhet a működése.  

Az egyik legelterjedtebb elváltozás a csípő kopása. Ez egy olyan elváltozás, amely komoly fájdalmat okoz az ízület megmerevedése miatt. Az ízületi gyulladás hatására a combcsont feje átalakuláson megy keresztül, így károsítja az ízületet. Visszafordíthatatlan károsodásokat okozhat, ennek következménye, hogy sok esetben szükség van a sérült rész helyettesítésére. A műtét abból áll, hogy az ízületet olyan implantátummal helyettesítik, amely képes újra létrehozni az elvesztett funkciókat. A csípőimplantátumok különböző anyagkombinációkkal valósíthatóak meg.  

Első alkalmazása óta a tervezés és az anyagok fejlesztése folyamatosan halad előre. Számos anyaggal kísérleteztek, ennek az volt a célja, hogy javítsák a beteg életminőségét és elkerüljék a további műtéteket.  Az első kísérletek Angliában kezdődtek 1750-ben, amikor elkezdtek foglalkozni az ízületi gyulladás gyógyításával. 1840-ben merült fel először az ötlet, hogy protézis segítségével tudnák meggyógyítani a betegeket. Ez az eljárás a csípő ízület egy részének javítására vagy cseréjére korlátozódott. Fát használták alapanyagként és a kopás hatására nagyon rossz eredményeket értek el. A betegek állapota leromlott. Ezután próbálkoztak bőr, izomszövet és más szerves anyagok alkalmazásával, de szintén nem váltak be. Évtizedek teltek el mire elkezdtek mesterséges anyagokat kipróbálni, mint a gumi, üveg, viasz, ezüstlemez. A kísérletezések alatt rájöttek, hogy az emberi szervezet nem képes nagy mennyiségű külső anyagot befogadni. Más irányba kellett tovább haladni. 1938-ban végezték el az első olyan műtétet, ahol rozsdamentes acél implantátumot alkalmaztak. Ezt csavarokkal rögzítették a csontszövethez. A jelenlegi ismeretek szerint Sir John Charnley vált a fejlesztések úttörőjévé. A 60-as években meghatározta az alacsony súrlódású ízületképzés fogalmát. Első protézisét rozsdamentes acélból készítették és akril cementtel rögzítették. A fejlesztések, kutatások eredményeként csökkentek a kopási hatások, elkezdődtek a sikeres műtétek. Napjainkban a csípőprotéziseket fémek, kerámiák és műanyagok alkotják. A szár és a nyak általában fémből készül, míg a combcsont feje fém és kerámia ötvözete, míg az acetabulum általában fém, kerámia és polimerek keveréke. Számos variáció áll az orvosok rendelkezésére, hogy a legkevesebb fájdalmat, komplikációt és a hosszú távú sikert érjék el.  

A népesség elöregedése miatt az ízületi problémák egyre gyakoribbá válnak, ezért a műtétek száma folyamatosan növekszik. Ebből következik, hogy a revíziós, vagyis az ismételt műtétek száma is növekedni fog, mivel a betegek várható élettartama hosszabb, mint a protéziseké. A technológia fejlődik, az anyagokat fejlesztik. A természetes szövet reakcióinak megértése is hozzájárul a megfelelő implantátumok kiválasztásához. A protézis hosszú távú tartósságát főként a kopás befolyásolja, így jelenleg az a cél, hogy ezt jobban feltérképezzék és megfejtsék. Az alkatrészek kopásának elemzése a fejlődés kulcsa.