fbpx

A térdfájdalom nem műtéti kezelése

  • Porckopás (artrózis): a térd porcai egy lassú folyamat részeként elvékonyodnak, súrlódást előidézve ezzel az ízületi felszínen. Ez nemcsak a mozgatás során jelentkező ropogásban figyelhető meg, de súlyos fájdalomérzettel, ízületi merevséggel, nehéz végtagérzéssel és duzzanattal is járhat. Az artrózis legtöbbször az idősebb korosztályt érinti, mégis gyakran előfordul azoknál a betegnél is, akik kórtörténetében már szerepel valamilyen térdsérülés, húzódás, vagy egyéb sportolás közben szerzett elváltozás. Korai stádiumában, de előrehaladott állapotában is jól kezelhető a sejtek regenerációjának elősegítésével, hialuronsavas beinjekciózással, végső esetben ortopédiai műtétekkel.
  • Nyáktömlő gyulladás: a térd közvetlen közelében található csontos kiemelkedéseket úgynevezett nyáktömlő fedi, mely az inak és izmok fájdalommentes csont feletti mozgatásáért felelős. Egy-egy krónikus megbetegedés következtében (pl. köszvény), hosszabb erőltetés végett (térdelés) vagy valamilyen fertőzés okán a nyáktömlők begyulladhatnak, a tömlőkben túlzott mértékű folyadék szaporodhat fel. Az ezzel járó térdfájdalom tünetmentessé tehető, sőt teljes gyógyulás is elérhető pihentetéssel, jegeléssel, súlyosabb esetekben szteroid-injekciókkal vagy csont gipszsín felhelyezésével.
  • Íngyulladás: a térd csontjait az izmokkal összekötő ín intenzív, egyoldalú terhelése, hirtelen megerőltetése okán alakulhat ki. A legkisebb mozdulatokra is agresszív fájdalommal reflektáló, az ízületek duzzanataival járó állapot nagyrészt pihentetéssel, jeges borogatással és kíméletes tornáztatással rövid idő alatt visszafordítható. A gyulladt ín azonban, fokozott sérülékenysége miatt csak gondos odafigyeléssel nyújtható – ellenkező esetben részleges, vagy akár teljes ínszakadás is bekövetkezhet. Az íngyulladás csökkentésére, gyógyítására estenként invazív ultrahangos kezelés (lökéshullám terápia) is javasolt.
  • Rheumathoid arthritis: a nők körében gyakrabban előforduló autoimmun betegség messzemenőkig a legsúlyosabb mozgásszervi bántalom. A Rheumathoid arthritis következményeképp a térd ízületei, az ízfelszín és az ízületi tok, valamint a csontvégeket fedő porcok súlyosan károsodhatnak. Az ízületek mozgási tartományai beszűkülhetnek, a térdek eldeformálódhatnak, az ízületi folyadék felszaporodhat. Utóbbi eltávolításával, a gyulladás csökkentésével, a betegséggel járó fájdalom mérsékelhető, a porc- és csontpusztulás lényegesen lelassítható.

Bármelyik problémával néz szembe a felsoroltak közül, feltétlenül forduljon szakemberhez a teljes kivizsgálás miatt, a javulás reményében! A korai felismerés szakaszában az íngyulladással és térdkopással járó fájdalom enyhíthető, vagy akár meg is szüntethető!

 

ONLINE KONZULTÁCIÓ

Szakrendelésem a járványhelyzet alatt is működik, ellenben van lehetőség online konzultációra is. Ha ezt a fajta lehetőséget kívánja használni, kérem, töltse ki az űrlapot.

Emailben meg fogjuk Önnek küldeni a konzultáció időpontját, egy konzultációs link (hivatkozás) kíséretében, amely segítségével érheti el a konzultációs online rendelőt. Telepítésre nincs szüksége, csak egy webkamerával ellátott asztali készülékre, vagy az okostelefonjára, valamint egy jól megvilágított helyre.

SZEMÉLYES KONZULTÁCIÓ

Kérjen időpontot konzultációmra! Töltse ki az alábbi űrlapot, válaszban küldöm önnek a konzultáció időpontját és helyszínét.